Amennyiben elfogadja az országgyűlés a minimálbér és a garantált bérminimum 2022. évi emelésével összefüggésben szükséges adóintézkedésekről, valamint egyes más intézkedésekről szóló T.17668. számú törvényjavaslatot, akkor a vonatkozó jogszabályokban átvezetésre kerülnek azok az adókönnyítések, melyekre a januártól tervezett minimálbér-emelés (167 400 forintról 200 000 forintra) miatt jelentkező költségnövekedés ellentételezésére kaptak ígéretet a foglalkoztatók, illetve vállalkozások.

Noha a benyújtott javaslat több törvényt is érint, az említett kompenzáció alapvetően a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók 4 százalékpontos csökkenését jelenti. Ez egyrészt a 15,5 százalékos szociális hozzájárulási adó 13 százalékos mértékre történő mérsékléséből, illetve az 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás megszüntetéséből adódik össze. A változás mindkét esetben január 1-jétől lépne hatályba. (Emlékeztetőiül a jelenleg hatályos törvények szerint a szakképzési hozzájárulás csak 2022 júliusától szűnne meg, míg a szociális hozzájárulási adó mértéke ugyanezen időponttól csak 0,5 százalékkal csökkenne.)

A javaslat elfogadása esetén a szociális hozzájárulási adó csökkenésével párhuzamosan a kifizetőt terhelő ekho (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) ugyancsak 13 százalékra csökken, illetve a kiva 11 százalékos mértéke 10 százalékra változik.

A tervezet szerint tehát a szakképzési hozzájárulás, mint önálló adónem januártól megszűnik.

Ezzel összefüggésben a szakképzési hozzájárulástól szóló 2019. évi LXXX. törvény 128. § egy új (4) bekezdéssel egészülne ki, amely szerint a törvény 108. szakaszának 2021. december 31-én hatályos rendelkezését – a szakképzési hozzájárulás megállapítására, bevallására és megfizetésére – annak hatályvesztését követően is alkalmazni kell azzal, hogy adóelőleget 2021. december hónapra nem kell fizetni, továbbá a 2021. adóévben befizetett előleg és a 2021. adóévre vonatkozó nettó kötelezettség különbözetét 2022. január 12-éig kell megfizetni, illetve visszaigényelni.

Forrás: adozona.hu/2022_es_adovaltozasok/Szocialis_hozzajarulasi_ado_szakkepzesi_hoz_KSLXLW

Készítette: Szabó Farkas Emese, junior könyvelő, Paragraf Könyvelő Iroda