Állandó telephely két különböző megközelítésben: Első sorban tisztázzuk, mely törvény alapján beszélünk az állandó telephelyről. Következőképpen különböztetjük meg a két megközelítést:

  • – A HÉA (hozzáadottérték-adó) szabályok alapján csak „telephelynek” nevezem – mivel a DPH (szlovák ÁFA) törvény is csak egyszerűen a „prevádzkáreň” kifejezést használja. (A magyar szakirodalomban gyakran ezt is állandó telephelynek nevezik.)
  • – Az OECD modellegyezmény alapján viszont „állandó telephelynek” nevezem – mivel a szlovák jövedelemadó törvény a „stála prevádzkáreň” kifejezést használja.

Székhely és gazdasági letelepedés

Első lépésben foglalkozzunk kicsit a székhely, kereskedelmi tevékenység helye és a gazdasági letelepedés fogalmával is.

A jogi személy székhelye az a cím, amelyet székhelyként bejegyeztek a cégbíróság által vezetett cégjegyzékbe, vagy a külön törvény által létrehozott egyéb nyilvántartásokba (pl. alapítványok, polgári társulások, civil szervezetek).

A természetes személy kereskedelmi tevékenységének helye az a cím, amelyet bejegyzett tevékenységi helyként a vállalkozások nyilvántartásába, vagy más törvény által létrehozott egyéb nyilvántartásokba (pl. tolmácsok, különböző szakértők, orvosok, adótanácsadók).

Gazdasági letelepedés alatt székhelyet, kereskedelmi tevékenység helyét és telephelyet egyaránt értjük. Egyszerűen olyan helyet, ahol a vállalkozás a valóságban is jelen van, ott végzi a tevékenységét. Akár több országban is párhuzamosan.

A hozzáadottérték-adó előírások szerint

A nemzetközi ügyletek során fontos meghatározni, hogy hol van az ügylet teljesítésének helye ÁFA / DPH szempontból. Ezt főképpen a szolgáltatások nyújtásánál fontos tudni. Ugyanis a telephely megléte, vagy nemléte kihatással van arra, hogy melyik államban, és kinek kell megfizetni a hozzáadottérték-adót.

Az ÁFA visszatérítésére irányuló eljárások folyamán is fontos szerepet játszik, van-e a külföldi vállalkozásnak HÉA (ÁFA / DPH) telephelye a másik országban.

A hozzáadottérték-adó törvény (222/2004) alkalmazásában a telephely állandó üzleti helyet jelent, amely rendelkezik az üzleti tevékenységhez szükséges személyi és tárgyi eszközökkel. Ennél a megközelítésnél nem szükséges vizsgálni konkrét időtartamot.

Három feltételt kell vizsgálnunk:

  • – a tevékenységnek tartósnak kell lennie,
  • – a tevékenység önálló folytatásához álljanak rendelkezésre a személyi és tárgyi feltételek,
  • – egy földrajzilag körülhatárolható helyről legyen szó (pl. építkezési terület).

 A jövedelemadó, ill. társaságiadó tükrében

A szlovák jövedelemadó törvény (595/2003) szerint az állandó telephely olyan tevékenység végzésére szolgáló állandó helyet jelent, amely által a korlátozott adókötelezettségű adózó teljes egészében vagy részben tevékenységét a Szlovák Köztársaság területén végzi. Leginkább az a hely, ahonnan az adófizető tevékenységét szervezik, fióktelep, iroda, műhely, munkahely, értékesítési hely, műszaki berendezés vagy a természeti erőforrások feltárásának és kitermelésének helye.

Állandó telephely lehet olyan természetes személy is, aki korlátozott adókötelezettséggel rendelkező adózó nevében jár el, és folyamatosan vagy ismételten tárgyalásokat folytat, szerződéseket köt, közvetít, vagy nagy szerepet játszik azoknak a szerződéseknek a megkötésében, amelyeket később a külföldi adózó köt meg.

A gyakorlatban problémák merülnek fel annak megállapításában, hogy állandó telephely létesült-e vagy sem. Nagyon leegyszerűsítve – állandó telephelye általában akkor keletkezik egy külföldi vállalkozásnak a másik országban, ha egy bizonyos ideig ott tartózkodik. Tehát a tevékenysége állandó jellegűnek számít. Ez az időszak általában 183 nap. Bizonyos esetekben lehet eltérő időszak.

Itt meg kell jegyezni, hogy a szervezeti egység nem szinonimája az állandó telephelynek.

Miért fontos megkülönböztetni a telephelyet?

Ez azért fontos, mert ha a korlátolt adókötelezettségű adózónak állandó telephelye van a másik országban, akkor az általa ebben a másik országban végzett tevékenységből ebben a másik országban kell jövedelemadót, illetve társasági adót fizetnie.

A hozzáadottérték-adó főszabály szerinti szolgáltatásnyújtásnál a megrendelő teljesítéssel legközvetlenebbül érintett gazdasági letelepedettsége (székhelye vagy HÉA telephelye) határozza meg a teljesítés helyét. És ezzel azt is, hogy melyik ország hozzáadottérték-adója (ÁFA/DPH) terheli az adott szolgáltatást.

Meg kell vizsgálni a szolgáltatás nyújtóját is, hogy van-e neki a teljesítés országában olyan HÉA telephelye, amely által biztosítja a szolgáltatást. Ha igen, a szolgáltatást nyújtó lesz a hozzáadottérték-adó fizetésre kötelezett. A teljesítés országában rendelkezni e kell közösségi adószámmal. Ez esetben a szolgáltatásnyújtó hozzáadottérték-adót fog felszámítani az általa kiállított számlán.

Történhet olyan is, hogy a vállalkozásnak van a másik országban telephelye, amely által bizonyos tevékenységet folytat. Közben más típusú szolgáltatást eben a másik országban nem az ottani telephelye által végez, hanem ezt a székhelye által nyújtja. Ez esetben úgy kell számláznia, mintha a másik országban nem lenne telephelye.

 

Szerkesztette: Szabó Kinga, junior könyvelő

Forrás: https://vallalkozasszlovakiaban.hu/mit-ertunk-allando-telephely-alatt-es-ez-miert-fontos/