A Minősített Könyvelők Egyesülete levélben kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hosszabbítsa meg a gazdálkodó szervezetek beszámolási kötelezettségének határidejét, olvasható az MINKE tájékoztatójában.

A Minősített Könyvelők Egyesülete (MINKE) álláspontja szerint a március 8-án életbe lépett járványügyi korlátozások miatt, a köz- és taggyűlések összehívása komoly problémát okoz mind a gazdálkodó szervezetek esetében, mind a nonprofit szektorban. Elektronikus eljárási rend, ami lehetővé tenné a gyűlések személyes jelenlét nélküli megszervezését, csak a szervezetek elenyésző részénél került kidolgozásra.

„A köz- és taggyűlések elmaradása esetén a társaságok és a civil szervezetek nem tudnak eleget tenni jogszabályi kötelességüknek, nem tudják szabályszerűen elfogadni az előző évi beszámolót határidőig, azaz május 31-éig. Ezért van szükség a határidő elhalasztására” – mondta Harkai István a MINKE elnöke.

A szakember elmondta, hogy számos jelzés érkezett a könyvelőirodáktól, hogy ez a probléma a szervezetek széles körét érinti, a társas vállalkozóktól az alapítványokon, egyesületeken át a társasházakig. Emlékeztetett, hogy a múlt évben a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében szeptember 30-áig kaptak a szervezetek halasztást. A MINKE álláspontja szerint ez most is jó megoldás lenne.

Források:

https://adozona.hu/koronavirus_jarvany/Minositett_Konyvelok_Egyesulete_iden_is_ind_TCY10V

Szerkesztette: Bc. Szabó Mihály junior könyvelő, Paragraf Könyvelő Iroda